Tulajdonos: Szabó Tibor
Az autó 2017 tavasszal került hozzám. Egy 1999-es évjáratú Volkswagen Bora V5-ről lenne szó. Korábban egy 1.9 TDI 3-as Golfom volt ami szintén nem gyári volt, ültetve még motorikusan is húzva volt, egy igazi kés méregzsák volt. De mivel úgy döntött egyik nap, hogy 200-nál átugrik a vezérlésem, így sajnos kicsit szüneteltetnem kellett ezt az egész dolgot. Ekkor jött, hogy megpillantottam a Borát és szerelembe estem. Soha nem voltam benzines de úgy voltam vele, hogy kipróbálom hiszen egy 2.3 V5-ös motorról van szó ami azért nem a gyenge kategóriába tartozik."
Fényezés: "Az autó 2012-ben kapott egy teli fényezést, mivel őzt is ütöttek vele és ráfért már egy kis kozmetikázás. Az autó színe nem változott visszakapta azt a színét, mint amivel kigurult 1999-ben az első köreire."
Karosszéria és futómű: "Elől-hátul kapott USA lökösöket és hátsó szárnyat is. A nyúlványok el vannak könnyítve, mert a féltengely felkoppant. Az autó alatt egy Supersport gewindére épített levegős futómű rendszer dolgozik, ami szépen teszi a dolgát, és komfortos is mivel, ha fel van emelve nem érzel szinte semmit abból, hogy kemény lenne a futómű."
Felni: "Pár felniszett már megfordult az autó alatt. Jelenleg egy Japan Racing 16-os kerekekkel van felszerelve. A méretei elől 18x8.5 hátul pedig 18x9.5. Ez az a méret ami még nagyobb átalakítások nélkül befért és szépen ráül a levegős futómű segítségével a kasztni a gumikra."
Belső: "A belsőről sajnos jelenleg nem tudok sokat mondani mivel egy gyári nagy Recaro díszíti a belsejét. Jövőre viszont már tervben van egy kicsit komolyabb is de ez egyenlőre legyen még meglepetés."
Fékrendszer: "Elől maradtak a gyári fékek, de hátra viszont kapott egy R32-es fékrendszert. Rengeteget számít, és nagyobb fékezésnél sokkal jobban megfogja az autót mint a gyári."
Motor: "Megvételkor mikor bele ültem, úgy voltam vele, hogy elég nekem ez, mivel nem versenyautónak vettem. Jelenleg a motor teljesen gyári (a 150 lóerős változat), de jövőre tervben van egy teljes átépítés ami annyit takar magában, hogy a motor kapni fog egy kompresszort, a hozzá való finomságokkal. Ez még messze van, úgyhogy erről majd egy másik blogban szeretnék majd mesélni. Az autó alatt amúgy egy Milltech kipufogó rendszer dolgozik, ami nagyon szépen teszi a dolgát."
Utószó/jövőbeli tervek: "Amit már nagyjából leírtam. Tervben van egy elég komoly belső ami egyenlőre legyen meglepetés, és persze a motor teljesítményének növelése."
A bejegyzés trackback címe:
https://mindenamiww.blog.hu/api/trackback/id/tr6613504925
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.